Érdekesen alakulnak a dolgok itt, Cegléden. Tegnap sörözés közben nyomtak a kezembe egy levelet, ma pedig megkaptam digitálisan is. Ez a VÁRVAGos Petrényi úgy néz ki kihúzta a gyufát, mert már azt hallom, hogy fel akarják függeszteni???:-)))) Elolvastam amit jó baráti hangulatban írt, de én nem látok belőle ekkora kínt. Jaaaa azt is híresztelik, hogy Nem is FIDESZES, meg majd "jól megmondják anyunak" :-P ÜZENNÉM AZ ÉRINTETTEKNEK, AKIK ÚGY ÉRZIK, KELLEMETLENÜL ÉRTINTIK ŐKET AZ EFFÉLE VÉLEMÉNYEK, HOGY RAJTUK KÍVÜL AZ EGÉSZ KÖZÖSSÉG TISZTÁBAN VAN VELE, HOGY KI KINEK A SZERETŐJE , KI MIBŐL GAZDAGODOTT MEG, KI KINEK A KEGYÉBŐL VAN SAJÁT POZÍCIÓJÁBAN. KI MILYEN PÉNZEKET TESZ EL. Nem kellene ennyire a szívükre venni a dolgot, ha eddig sem voltak álmatlan éjszakáik ez miatt. 

ÍME a Levél, vagy nem is tudom, mi ez:

 

 

Válasz Horváth József Képviselő Úr interpellációjára, gondolatok a kérdésekkel kapcsolatosan

Válaszomban nem csak a konkrét kérdésre kívánok kitérni, az interpelláció adta lehetőséget a felvetett témakörben szeretném kihasználni, gondolkodásomat, céljaimat a képviselő testülettel megismertetni.

2009.03.23.-án született testületi döntés a Kft. megalakításáról. Többszörös hiánypótlást követően, 05.22.-én (közel 60 nap) került a cégbíróságon a Kft. bejegyzésre. A bejegyzést követően 30 napon belül a Pest megyei Ügyészség a Pest megyei Bíróságnál keresetet nyújtott be, a cégbírósági nyilvántartásból történő törlésért. Tárgyalás 09. 21-én lesz.

Az APEH a cégbírósági bejegyzési kérelem mellékletében szereplő hiányos adatszolgáltatás miatt 65.000 Ft-ra büntette a szervezetet. Kérelemre a büntetés törlésre került.

Tizenhat év gazdasági vezetői tapasztalatomban mindez példa nélküli. Miközben hibát nem követtem el, minden, ami egy cég indításakor feltarthatja az ügymenetet, az a VÁRVAG Kft-nél bekövetkezett. Soha semmilyen büntetést az APEH-től nem kaptam, Cegléden meg sem kellett mozdulnom, máris a nyakamba akasztották.

Átadás-átvétel

A feladatok átadására az átadó nem készült fel. A kezelésre (üzemeltetésre) átadandó vagyonelemekről részletes, naprakész nyilvántartással nem rendelkezik. Leltár évek óta nem volt.

A Kft. 500.000 Ft törzstőkével alakult. A működés megkezdéséhez 5 millió Ft került átutalásra 2009.04.16-án. Bérleti díjra az első átutalás 2009.07.13-án érkezett, a cég bejegyzését követő 52. napon. A pénzügyi finanszírozás augusztus közepére vált stabillá. Ez alapvetően meghatározta tevékenységünk dinamizmusát és mozgásterét.

A Kft-hez kiszervezet feladatokat végrehajtó munkatársakat, a Kft. 1 fő kivételével átvette. A munkaköri leírások, a feladatot végrehajtó szervezet szabályozottsága, struktúrája, feladat, felelősség és hatáskör áttanulmányozását követően nem tudtam mást megállapítani, minthogy akarva vagy akaratlanul egy rosszul megszervezett, önkormányzati keretek között ellehetetlenített, a feladatok magas szintű ellátására képtelen, szabályozatlan szervezet, motiválatlan munkatársakkal csak silány minőségű tevékenység végzésére alkalmas. Példa: a 170 km hosszú szilárdburkolatú és a kb. 350 km hosszú földút üzemeltetéséért, beruházások, karbantartások, útburkolati jelek festésének műszaki ellenőrzéséért, átvételéért felelős munkatársat napi 4 órában foglalkoztatták, 1.050.000 Ft éves bruttó bérért (havi 87.500 Ft. a közcélú foglalkoztatás keretén belül foglalkoztatottak kb. ennyit keresnek), havi 600km saját gépjármű használat térítése mellett. Ennek fényében nem kell csodálkozni, hogy a város útjai ilyen állapotban vannak. Volt rá példa, hogy sürgősségi esetekben a külterületen nem tudták megközelíteni mentővel, tűzoltóautóval a lakóhelyeket.

Régóta keresem az okokat, amiért a Testület megszüntette a VÁROSGAZDA RT.-t. Persze utólag az ember lehet okos, de a döntéshozók közül akkor nem volt senki, aki megakadályozta volna e folyamatot? Talán politikai alku tárgya lehetett? Kinek, kiknek állt érdekében az RT. megszüntetése? Hiszen így utólag állíthatom, a várost komoly anyagi kár érte.  A könyvtárban keressük a választ, az akkori testületi előterjesztések és döntések áttanulmányozásával, talán e témában többet is megtudhatunk.

Hol működjön a Kft.?

Az Önkormányzat épületében, a Vagyongazdálkodási iroda helyén. Az irodák több mint tizenöt éve nem voltak kifestve, az irodabútorok az 1970-es években készültek, „kissé” elhasználódott állapotban voltak. Három irodát kifestettünk, kettőbe az aljegyző úr segítségével, az Önkormányzat többi irodájába már beépítettekhez hasonló irodabútorokat, beépített szekrényeket készíttettünk. Az ügyvezetői irodába az ablakokra, az épület többi vezetői irodáihoz hasonlóan, elegáns függönyt rendeltem.  Elkülönített ügyfélszolgálat nélkül, zsúfolt körülmények között (4 fő egy iroda), növekedési korlátokkal, hivatalnoki környezetben dolgoztunk.

Kitörési pontként jelentkezett a több éve üresen álló Nőtlen tiszti szálló, vagy a Tiszti klub épülete. A Nőtlen tiszti szállóban ismeretlenek a kazánok kiszerelésekor több millió Ft kárt okoztak, ugyanis kivágták és fillérekért elvitték a MÉH telepre, a meleg víz központi nyomó vezetékét. Az elektromos hálózatot mintegy 2 millió Ft-ért fel kell újítani. A kisebb beruházási érték miatt döntöttünk a Tiszti klub mellett.

A fennállása alatt már a második elhelyezését alakítja ki önállóan a szervezet. Közcélú szakmunkásokkal az épület belsejét felújítjuk. Szeptember végére az emeleti irodákat birtokba vesszük, az Önkormányzattól elköltözünk. Ügyfélszolgálatunk továbbra is az épületben marad, a földszinten, a szociális területen, a 7. asztalnál várjuk ügyfeleinket.

Tisztelt Képviselő Úr!

A Kft-nek átadott feladatokat a 114/2009.(V. 21.) számú költségvetési módosításnak megfelelően az ÖK. finanszírozza. Az elmúlt időszakban a finanszírozáshoz szükséges források nem kerültek teljes egészében átutalásra. A bérleti díj árbevételből biztosítjuk feladataink forrását, melyet az előző időszakhoz képest sokkal olcsóbban oldunk meg. Megmagyarázhatatlannak tartom, hogy az Önkormányzat lényegesen drágábban tudott vásárolni szolgáltatásokat Cegléden, mint amihez súlyánál fogva a piacon hozzá tudott volna jutni. Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a dolgok az általunk meghatározott helyre kerüljenek.

A költségvetési feladatokon kívüli feladatokat, csak külön megállapodásban rögzített díj ellenében hajtunk végre.  Minden vállalkozásnak, még a polgárok tulajdonában állóknak is, vannak üzleti titkaik, melyet, a választott képviselőknek is figyelembe kell venni. Úgy érzem, sokkal inkább ad okot aggodalomra az a tény, hogy a Cegléden kialakult „hagyomány” szerint a cégek könyveiből szerzett információ a baráti körök és vállalkozások, piaci versenytársak gazdasági érdekeit szolgálja. Mivel a Kft. 100%-os tulajdonosa az ÖK., ezért az egymás között létrejövő gazdasági események elszámoló ára, a hatóság számára nem közömbös. A Kft. könyveiben, csak olyan költségek számolhatóak el többek között, amelyek, az árbevétel szerzéshez feltétlenül szükségesek voltak. Volt egy gyakorlat az Ök.-nál, nevezetesen, ha a munkák műszaki felügyeletére és átvételére megbízás történt, annak díját, a kivitelezési ár százalékában határozták meg. Mi a díj kalkulációnknál csak ezt a gyakorlatot alkalmaztuk. Miért baj ez egy 100% a polgárok tulajdonában lévő Kft.-nél, és miért nem baj, ha ezt egy magáncég zsebeli be?

 

 

Tisztelt Képviselő úr!

A Kft. 2009.06.-08. havi eredmény kimutatása:

VÁRVAG Nonprofit Kft eredménykimutatása                                     2009 08 31 állapot szerint

 
 

Bérleti díj

41 288 965

 

Eljárási díj

461 400

 

Behajtási díj

247 111

 

Egyéb szolgáltatások

5 342 428

 

Támogatások

10 000 000

 

Összes bevétel

57 339 904

 

Anyagköltség

330 196

 

Igénybevett szolgáltatások

12 551 111

 

Egyéb szolgáltatások

215 539

 

Bérköltség

10 150 659

 

Szem jell kifiz

1 583 586

 

Bérjárulékok

3 364 102

 

Értékcsökkenés

134 946

 

Bútor értéke

2 094 282

 

Összes költség

30 424 421

 

Eredmény

26 915 483

 

 

Az eredmény kimutatás nem egy főkönyvi zárásnak megfelelően, hanem egy pillanatnyi állapotnak megfelelően került elkészítésre. Zárást követően sem lehet majd az eltérés 10%-nál nagyobb.

Alig telt el három hónap a működésünkből és már a képviselők egy könnyen körülhatárolható csoportjánál az érdeklődés középpontjába kerültünk. Ez nem csak kérdések formájában, hanem tekintélyem lejáratásában is nyomon követhető.

Érthetetlen, hogy jóformán még meg sem kezdtük a működést, azt sem tudjuk, mivel gazdálkodhatunk, a kezdeti működtetés finanszírozása sem biztosított zökkenőmentesen és már a megtakarítások mértéke foglalkoztatja Képviselő Urat.

Ilyen körültekintő és lényegre törő tulajdonosi követelmények támasztása mellett hogyan fordulhat elő, hogy az Önkormányzati többségi tulajdonban lévő cégek éveken keresztül úgy tudnak működni, hogy az általuk szolgáltatott és bizonyított veszteséges gazdálkodásról soha ilyen részletességgel, mint amit Ön tőlem elvár, nem kellett beszámolniuk? Túlságosan sok kérdés fogalmazódik meg az emberben, melyre választ Öntől nem várok, de fontosnak tartom, hogy az Ön által képviselt polgárok ezeket megismerjék, ezért minden lehetséges kommunikációs csatornát és fórumot igénybe veszek.

Mi komolyan gondoljuk, amit mondunk. Célunk a város (polgárok közös) vagyonának védelme, széleskörű, hatékony működtetése, biztonságos, élhetőbb városi környezet megteremtése.

Vajon ez zavarhat másokat, vajon nem mindenki a közösségért, a közösség érdekeinek mindenek előtt való képviseletéért vállalta fel saját munkáját? Naivitás ezt gondolni, tudom, de azt mégsem várhatják el tőlem, hogy saját meggazdagodásom, családom, baráti köröm, vállalkozói közösségem gazdasági érdekeinek érvényre juttatásáért szálljak harcba, a polgárok érdekeivel szemben.

Naiv voltam, mikor azt hittem, hogy a laktanyában fillérekért értékesített 100 millió forintnál többet érő ingatlanokat a városnak visszaszerezve, a „közösség” elismerését vívom ki. Mikor azt gondoltam, hogy csak azon szolgáltatásokért kell fizetnem, melyek jó minőségben teljesültek. Maradok naiv „vidéki kis gyerek” (azt nem írom le, egyesek úgy maguk között, minek becézgetnek) az erkölcsi értékeimet mindenek felett megtartom.

Tisztelt Képviselő Úr!

Hagyományai vannak városunkban a képviselői foglalkoztatásnak. Például Bobál képviselő úr, az egészségügyi bizottság elnöke, egy helyi aktív politikai életet élő egyesület elnöke és közben annak a kórháznak a gazdasági ügyeiért felelős vezetője főállásban, amely a város tulajdonában van. Képviselő úr profi módon évek óta ellátja az összes beosztását, csak a kórház gazdasági problémái egyre súlyosbodnak, veszteségeit a város polgárainak kell finanszírozni. Egyesületük másik képviselő tagja Károly úr, családi cégük végzi a város köztisztasági és csapadékvíz feladatait, éves szinten több mint 100 millió forintért több éven keresztül.  Képviselő Úr annak a CVSE-nek elnöke, mely a város költségvetéséből évek óta több millió forintot kap támogatásként. Csodálatos módon egyik sem összeférhetetlen, sőt mi több! Senki nem érdeklődik, mennyi időt vesz el Bobál úr napi munkaidejéből (melyet a polgárok fizetnek) ez a rengeteg megbízatás, vagy Károly úrnál, hogy a családi vállalkozás gazdasági sikere érdekében nem gyakorol-e egyes vezetőkre nyomást. Öntől sem kérte ez idáig senki, hogy számoljon el, az egyesület a támogatásként kapott pénz fejében mennyiért vásárol irodabútort, hány főt foglalkoztat, mennyi azok átlag bére, van e rokoni foglalkoztatás, mennyi az Ön jövedelme, stb. Más cégeknél is foglalkoztatnak képviselőket, ezt Ön is jól tudja.

Miért pont a VÁRVAG Kft-nek kellene számot adnia a képviselői foglalkoztatásról?  Tehát kérdésére válaszom: a Kft. foglalkoztat, más Önkormányzati cégekhez hasonlóan, különböző módon képviselőket.

Családtag foglalkoztatásában is csak erkölcsi aggály merülhet fel az Ön részéről, ami részben érthető is, figyelembe véve az Önkormányzat és az Önkormányzat körüli cégek e téren kialakult helyi gyakorlatát. Biztosíthatom képviselő Urat arról, hogy az általunk képviselt erkölcsi értékek merőben különböznek ettől. Pénzben mérhető eredményt kell előállítanom törvényes keretek között. Nem azokkal, akikre egyesek gondolnak, ha nem azokkal, akik erre képesek és alkalmasak, ezt én ítélem meg. Számomra a legfontosabb a szorgalom, a hűség, a megbízhatóság, a kockázatmentesség. Le kell vetkőzni a hivatalnoki gondolkodást, értékrendet, munkastílust, ügyfélkezelést. Bízom magamban, tudásomban, tapasztalatomban és ezért csábítottam el, volt jó kollegákat fix munkahelyeikről, ezért mertem magam mellé venni családtagjaimat is. Nem vagyok felelőtlen, alkalmassá tesszük a szervezetünket a stratégiai célok elérésére.  Ha nem hozom az eredményeket, felelősségre kell vonni, nem akarom meg magyarázni, mit miért teszek. Ez számomra méltatlan, megalázó. Dolgozni akarok.

Vajon Képviselő Úr miért nem kérdezi meg a többi önkormányzati többségi tulajdonban lévő cég vezetőit is? Mi lehet az oka, hogy csak a VÁRVAG Kft. érdekli? Talán a többi cégben nem dolgoznak képviselői illetve vezetői családtagok? Netán képviselői feleség, gyerek, vagy közvetlen hozzátartozó? Egy bölcs képviselő vajon miért diszkriminál? Az Önkormányzatnál sem dolgoznak képviselői rokonok, barátnők, szeretők?  Ez erkölcsös? Összeférhető?  Mindebből úgy tűnik, Képviselő Úr meg tudja határozni azok körét, akik ezeket a dolgokat megtehetik és azokét, akik nem.

Tisztelt Képviselő Úr!

Sokkal dinamikusabb létszám és egyben teljesítménynövekedést kell elérnem. Minden nap, amely a városüzemeltetés és vagyongazdálkodás rendszerén végzett változtatás nélkül telik, csak veszteségeket termel. Közcélú munkatársak létszáma mára meghaladja a 15 főt. A szolgáltatói szerződések nyilvánossá tételével (WWW.VARVAG.HU) a városlakók széles körét szeretném megnyerni az ellenőrzési feladatok végrehajtására. A létszámnövekedésünk záloga, az eredményes gazdálkodás biztosítása.

Határozottan kijelenthetem, nem fog csökkenni a szolgáltatások ellenőrzésének hatékonysága. Remélem, ez a kérdés aggasztja a leginkább. Hasonlóan Önhöz, én is úgy látom, van még mit közösen tennünk ezen a területen. A csapadékvíz elvezető rendszerre az elmúlt időszakban az Önkormányzat több mint 100 millió forintot költött és a hálózat állapotán ez a hatalmas összeg nem nagyon látszik meg. A G1-es csatorna több mint 50%-a iszappal van tele, a zsilipek nem működnek. Kérem támogasson, kezdeményezzen képviselő úr egy bizottsági vizsgálatot, melynek feladata kell hogy legyen kivizsgálni, mire ment el ez a sok pénz? Végrehajtásra kerültek-e a kifizetett feladatok? Hiszen a G1-es csatornának a rendbetétele számításunk szerint nem sokkal haladja meg a 15 millió forintot.

Tisztelt Képviselő úr!

Minden, amit eddig tettem törvényes volt és ez a jövőben is így lesz. A kérdésekből következtetve más értékeket vallok, másként teszek megvalósulásukért, számomra a szavak mást jelentenek. Másként gondolkodom a történtekről, jelenről, jövőről. Mint vezetőt nem a pénz, hanem a ceglédi polgárok jövőjéért folytatott küzdelem motivál. Amit életemben el akartam érni anyagilag, beosztásban azt már mind túlteljesítettem. A családtagjaim sem küzdenek egzisztenciális gondokkal, nem az itt végzett munkájukkal szándékozzák megalapozni életüket, ezt már megtették.  Öt évre szerződtem a szülővárosomba, a közösségünk céljainak megvalósításáért, ezt az időszakot, ha kell foggal, körömmel, de végigdolgozom.

 

Tisztelt Képviselő Úr!

Fogjunk össze azonos értékek mentén, szakmai alapon, egymás tiszteletben tartása mellett, közösen tegyünk városunkért, a polgárokért.

Kérem válaszom elfogadását.

Cegléd, 2009. szeptember 21.

 

                                                               Tisztelettel:

 

Petrényi Mihály

                                                                                     ügyvezető

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cegledninja.blog.hu/api/trackback/id/tr531409069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása